Tenerife egy 4 hónapossal és 3 évessel
Első repülésünk 2 gyermekkel Tenerifére vezetett. Három évvel korábban, nagyob csemeténkkel a Covid sajnos keresztül húzta a számításainkat, így nem tudtuk elég korán kezdeni az utazásokat, de ezúttal igyekeztünk minél előbb élvezni a kisgyermekes kiruccanások szépségeit. Bárki bármit mond, minél kisebb a gyermek, annál könnyebb vele kimozdulni.
Az első hosszabb -autós- útunk a Bledi tónál tökéletesen sikerült a picur 5 hetes korában, így kicsit bátrabban vágtunk neki a repjegyek foglalásnak. Mire betöltötte a 3 hónapos kort – ennél előbb nem szerettük volna repülőre vinni - még pont maradt pár hét az évből és annyi szabija férjemnek, hogy kimozduljunk valamerre. Év végén töltötte a nagy a 3. évét, így addig azt is ki tudtuk még használni, hogy a legtöbb program és a szállás ingyen volt neki. A cél annyi, hogy ne legyen túl messze, de legyen decemberben is nagyon meleg. Arról még magam sem mertem álmodni, hogy akár a tengerben is fürödhetünk is karácsonykor.
Tervezés
Tenerifével régóta szemezgettem, 23-25 fokot jósoltak év végére, igazán kellemes lesz az itthoni hideg után ott kirándulgatni. Szentestére találtam is egy Tenerife-Bécs jegyet 10€-ért. Összeírtam gyorsan, mik lehetnek a főbb programok és az hány napba fér bele, arra ráhagytam 2 napot, hogy biztosan kényelmes legyen (végül még így is kevésnek bizonyult) és már foglaltam is a jegyeket.
A kedvező repjegy árak után a szálláskereséssel voltam bajban, ez a nyaralás legköltségesebb része, legalábbis ezen a szigeten nagyon magas árakkal találkoztunk. Megnyugvásul azt olvastam mindenhol, hogy az élelmiszerek, az üzemanyag ára és egyéb költségek ellenben kedvezőbbek az itthoniaknál. Előre bocsátom, hogy én ezt nem így tapasztaltam, de mondjuk, hogy nagyjából a hazai áraknak megfelelő.
A szállást és autót végül magyarokon keresztül foglaltuk (a Tenerifés Facebook csoportban érdemes körülnézni), hihetetlen, mennyien költöztek ki tőlünk és foglalkoznak lakások, autók, programok közvetítésével és bérbe adásával. Akiknek ez első külföldi útjuk lenne vagy nem beszélnek idegen nyelvet, nagy segítség lehet, hogy mindent magyarul kell intézni és a legtöbben szívesen segítenék is bármiben. Ellenben érdemes jól megnézni, kit választ az ember, mert jó magyar módjára akadnak olyanok, akik előszeretettel húzzák le honfitársaink, többek között az egyik legnagyobb marketinggel rendelkező szállás is egy hatalmas csalódás volt számunkra. Nem szeretek reklámozni, de akit tiszta szívvel ajánlok, az Medi, az idegenvezetőnk, róla még írok a későbbiekben.
Autót egyébként a cicar oldalán is jó kondíciókkal lehetett foglalni, de nekünk most kritikus tényező volt, hogy kapjunk az autó mellé egy babahordozót is (gyerekülésbe ilyen pici babát nem szívesen teszek).
Belépőjegyeket pedig érdemes mindenhova a hivatalos honlapokon, online foglalni.
Útitervünk
0. Nap
A repülést igazából ki sem emelném, egy ilyen picivel még könnyű az élet, bárhol eszik és alszik, ölben vígan elvan, az ülésen tudott tornázni, mozogni. A 3 évesre sem lehet egy szavunk sem, minden is érdekelte, evett, felfedezett és a végén azért arra is jutott idő, hogy az utazásra csomagolt játékait kipróbálja.
Utazni mindig kézipoggyásszal, vagyis hátizsákkal szoktunk, ezt a picinek is lehet vinni - neki méretkorlát nélkül. Valamint a Babyzen Yoyo babakocsink hű társunk, melyet kifejezetten az utazások miatt vettünk - minden repülőre kérdés nélkül felvihető. Nem gondoltam, hogy a picit bele fogjuk tenni, hivatalosan inkább 6 hónapos kortól ajánlott, mivel nem lehet teljesen dönteni, de a mi kis méretű 4 hónaposunk rendkívül jól feküdt benne és hatalmasakat aludt benne hol az egyik, hol a másik gyerkőc.
Érkezés után felvettük az autót a repülőtéren, majd a szállás felé útközben bevásároltunk a hétre reggelinek-, vacsoránakvalót. Érdemes a nyugati parton szállást foglalni, ez viszonylag közel van a programokhoz, a legszebb partokhoz és a reptérhez is. Útközben bőven akadt lehetőség a bevásárlásra: Lidl, Aldi, Mercadona, Hiperdino
A közlekedés autó nélkül nehezen kivitelezhető, elkerülhetetlen a sziget bejárásához, ha valaki nem csak napozni érkezik.
Ami az időjárást illeti, csalóka volt, első reggel majd megfagytunk az erkélyen, így hosszúnadrágban és pulcsiban indultunk útnak, a gyerekekre vastag mellényt, bélelt kiscsillagot is adtam, majd alig egy órával később már pólóban is folyt rólunk a víz. Szegény picur, a kis takarójában aludt el rajtam, mire felkelt, egy kisebb szaunában érezhette magát. Erre a napra nem is készültünk a reggeli hideg miatt nyári ruhákkal, péláne nem fürdőruhával, amit végül nem kicsit bántunk. A többi napon ebből okulva már tudtuk, hogy öltözzünk, minden nap így nézett ki. Este szintén naplemente után hűlt le az idő rohamtempóban.
1. Nap
Monkey park, ahol szabadon lehetett sétálni majmok, tengerimalacok, hüllők közt, valamint sok-sok féle majmot csodálhattunk meg ketrecekben is. Alig 2 órás program, de a gyerekek imádják.
Séta Playa de la Americas sétálóutcáin (az utcán ingyenes a parkolás, de szinte esélytelen, ilyenkor nincs más lehetőség, mint mélygarázsban parkolni, például a Hard Rock Caféval szemben). Volt itt egy nagyon jó kis játszótér is a 3 éves örömére.
Lesétálunk a partra (Playa del Camisón). Minden part más, más a hangulata, a kinézete, még a homok színe is. Ez tökéletes kezdés volt számunkra, puahomokos, családias partszakasz, ahova kidobtuk a példet és a gyerekek bugyiban rohangálnak a homokban. Hihetetlen volt mindez karácsony előtt pár nappal.
Máskor is töltöttük már az ünnepeket trópusi vízparton, de gyerekekkel mindez sokkal nagyobb csoda, már önmagában az is boldogság volt, hogy nem kellett 8 réteg ruhát rájuk erőszakolni és 20 percet észülődni, egyszerüen csak kiléptünk az ajtón és nekivágtunk a világnak.
A nap végén sétáltunk egyet a környék legnagyobb bevásárlóközpontjában, a Siam Mall-ban. Nem egy látnivaló, ellenben decemberben csodálatosan fel van díszítve és az egész szigeten itt ettük a legfinomabb fagyit, melyet virág formában, szirmonként készítettek el mindenkinek. Emellett található egy gyerekparadicsom, egy játszóház is az emeleten.
Nem szoktunk ilyen "semmitmondó" programokat választani utazásaink során, de első napnak ez most így volt tökéletes. Akklimatizálódtunk és csak élveztük a csodálatos időt és látványt.
2. Nap
Loro Park, a világ legjobbjának választott állatkert.
Sokat járunk állatkertbe, én napokat el tudnék tölteni az állatok között, de hogy az egzotikus utazásunk egyik napját egy állatkertre áldozzuk? Őszintén szólva eszem ágában sem volt… Na de azért mégiscsak motoszkált a fejemben, mitől lehet A legjobb? Napokon át olvasgattam a véleményeket, és végül csak meggyőztek, hogy ezt a helyet látni kell. És tényleg! Szavakkal nem leírható, és képekkel sem. Ez nem egy állatpark, ez egy más világ. Az a páratlan növényvilág, az állatok pazar környezete, a dzsungel hangulat, miközben sétáltunk, mint mind leírhatatlan. Egész nap rajtam volt az az igazi "woww" érzés, hogy nem tudok betelni vele. Az állatok műsorai is kiemelkedőek, a pingvinek az északi sarkon, miközben futószalag visz minket körbe, az élőhelyeik, melyeket minden oldalról tökéletesen látni lehet, mind mind hozzájárultak, hogy méltán legyen a világ legjobbja. Egy nap nagyon kevés ide.
A park Puerto de la Cruzban található, a szállásunktól 2 óra, 135 km volt.
A belépő 40€, a Siam Parkkal együtt 70€.
3. Nap
Nem vagyok az idegenvezetés híve, jobb szeretek magam felkészülni, majd a saját tempónkban bejárni a helyszíneket. A költségvonzatáról nem is beszélve...
Ezennel mégis, életünkben először felfogadtunk valakit, hogy vezessen körbe minket a szigeten. Sokan foglalkoznak vezetett kirándulásokkal, amely általában 3-4 helyszínt érint, mindenkit ugyanoda visznek 1-1 fotóponthoz, gyors fényképezkedés és irány tovább. Több száz képet és beszámolót visszanézve, elég hangulatromboló volt. Van, akinek erre van szüksége, de nem nekünk.
Medire a Facebook csoportban figyeltem fel, igazán különleges képeket osztott meg, különleges helyszíneken, egyedi igények alapján. A szigeten él már nagyon régóta, minden pontját úgy ismeri, mint a saját tenyerét. Privát túrákat vezet, egyedi igények alapján bármit teljesít és rendkívül tartalmas napokat rak össze.
Nem olcsó szolgáltatás, de megpróbáltam úgy tekinteni rá, mint egy "belépőjegyre", az élményért cserében. Hatalmas elvárásokkal fogadtam, de nem csalódtam. 2 napra foglaltuk le, először a sziget nyugati, majd az észak-keleti részét jártuk be. Több ezer képét megnéztem és mindent látni akartam. Ezek olyan képek, olyan helyszínek voltak, melyeket saját magunk nem találtunk volna meg.
És íme a kívánságaim, amikkel felkerestem:
Teide vulkán, Anaga esőerdő, Banánföld, feketehomokos part, természetes medencék, helyi piacok, nagyon finom tengeri herkentyű ebédre, finom fagyi.
A Nyugati kör egy napban:
Teide vulkán
Banánültetvény
Feketehomokos part
Óceánparti herkentyű ebéd, a kislányunk kedvence ugyanis minden, ami tengeri kütyü.
Természetes medence
Los Gigantes
A nap végén meg kellett, hogy állapítsuk, hogy ha mindennek magunk vágunk neki, biztosan a fele sem fért volna bele. Tökéletes nap volt.
4. Nap
A gyerekek miatt szerettem volna beiktatni egy pihenős, semmittevős, strandolós napot, de az előző nap eseményei, konkrétan a Teide környéke nem hagyott nyugodni. A szigeten töltött napok szinte mindegyikén elért engem az a bizonyos "wow" érzés - ami egyébként nálam nem gyakori-, és az előző napunkon ezt nem más, mint a Teide váltotta ki. Amíg ott kocsikáztunk a lávafolyamok és sziklák nyújtotta kopár táj szerpentinein, tátott szájjal meredtem az ablakon kifelé. Mint ha nem is ezen a Földön járnék. Imádom az ilyen meghökkentő, nem szokványos látványt. Nem tudtam elfogadni, hogy többé nem láthatom, vissza kellett mennem. Kerestem az éjjel néhány útvonalat, kilátópontot, ahol talán még nem jártunk, és reggel korán nekiindultunk a hegynek, akarom mondani vulkánnak.
Míg mások a parton bikiniben napoztak, az autónk 4 fokot írt a hegy tetején. Felvettúük a nagykabátainkat, félve dugtam ki a lábam az autóból, de nagy csodálatomra semmit sem éreztem a hidegből. A gyerekeken rajt hagytam a mellényt, de én pólóban vágtam neki a pár percre lévő kilátópont megmászásának. Elöl kendőben a pici, hátamon a nagy- mert hát anya csak egy van és nálunk a kedvenc jelmondat "csakanya". Alig egy órát töltöttünk ezen a csodálatos helyen, de mire visszaértünk, már mindannyian rövidujjúban és az idő is pillanatok alatt felmelegedett.
Fun fact: az utazásunk után egy héttel osztották meg, hogy ugyanezen utakat több napra lezárták havazás miatt. Így számítsa ki az ember Tenerife időjárását.
A Teide vulkánra 3 út vezet fel, de ezek közül csak az egyik ajándékoz meg minket csodálatos panorámával és meseszép környezettel. Lefelé gondoltuk kipróbálunk egy másik utat is, de végül az semmi másra nem volt jó, cska hogy a szuperkanyargós szerpentken aludjunk egyet a lányok.
A délelőtti kiruccanás után meglátogattuk a sziget egyik legelitebb partját, a Playa del doque-t. A kilátás és a fények itt voltak a legszebbek, noha a part számunkra egy kissé zsúfoltnak bizonyult.
A strandkaja, mint fogalom nem létezik náluk, legalábbis nem a mi pénztárcánknak való. Elegáns étterem ugyan akad pár a partok közelében, de ez sem feltétlenül minden strandon. Az első nap kipróbált Playa del Camisón közelében voltak egyedül olyan part menti utcácskák, ahol igazi kis halsütödék, kisebb megfizethető éttermek sorakoztak, így nem volt gondunk az aznapi étkezésre
A többi este inkább főztünk valamit az apartmanban. Mint már írtam, imádjuk a tengeri herkentyűket, ezek azonban, noha frissek, itt sem olcsók az éttermekben. Sajnos csak az utolsó napokban jöttünk rá, milyen jó áron lehet ezeket megvenni a szupermarketekben és 30 perc alatt mennyei vacsorát készíteni néhány hozzávalóból.
5. Nap
A Costa Adején található Siam Park egyik újabb "leg", mégpedig a világ legjobbjának választott Aquapark, ezzel megelőzve Hawaii világhírű csúszdáit is.
Ha valamit, ezt a programot biztosan állítottam az otthoni szervezés alatt, hogy kihagyjuk. Nem csak azért, mert a gyerekek kicsik, és mégis mit tudnánk mi élvezni egy aquaparkból a gyerekmedencén kívül? De az időjárás sem jósolt olyan igazán strandidőt: 22-25 fok napsütés. Tökéletes idő, főleg decemberben a kirándulgatásokhoz, de semmiképpen sem strandoláshoz a hideg vízben. Ezzel szemben már az első nap megtapasztalhattuk az ottani napsütéses 25 fokot, mely érzésre legalább 32, ha nem több. Minden éjjel ott motoszkált a fejemben, milyen is lehet az a világ legjobbja? Itt vagyunk, nem drágább, mint a Győri élményfürdő, és mi kihagyjuk? Most is elolvastam ezer véleményt és miután a Loro Park is kétségkívül levett a lábunkról, addig-addig variáltam a programokkal, hogy felszabadítottam egy napot a Siam Parknak.
Nem árulok el nagy titkot, hogy ez a hely is elrabolta a szívünket. A csúszdákat
tényleg nem tudtuk gyerekek mellett kipróbálni - de jobb is, ugyan az egyetlen dolog, amit mindenki fel tud hozni negatívumként a park ellen, az a több órás sorbanállás 1-1 csúszdára. Így néhány csúszás helyett nekünk ott volt az egész napunk, hogy bejárjuk ezt a mesébe illő helyet a páratlan növényvilágával. Kipróbáltuk a gyerekvilágot, de ami igazán nagy élmény volt, hogy a 3 hónapos babánkkal együtt, családosan csónakáztunk a "folyón" egy felfújható matracon, tökéletes biztonságban.
Az abszolút kedvencünk pedig a tengerpartot idéző medence volt, aminek a látványa szintén leírhatatlan és ha egész nap csak itt lettünk volna, akkor is úgy éreztem volna, hogy megérte az árát.
6. Nap
Medin keresztül foglaltunk egy bálna illetve delfinleső 3 órás hajókirándulást a Las Gaetasi kikötőből.
A hajón korlátlan italfogyasztás és 1 szendvics volt az árban.
A kirándulás tetszett a gyerekeknek is, talán az egyetlen hátránya számomra volt, akinek a gyomra nem igazán bírta a hajó pattogását a vízen. Szeretjük a vízi kirándulásokat, de ennyire imbolygó hajón még sosem ültem.
Ami az állatokat illeti, ök nappal alszanak, a vízfelszínen lebegnek, így tulajdonképpen a vízből kilógó uszonyukat lehetett látni a hajó körül, ez számomra nem volt akkora élmény.
30 percre megálltunk a nyílt vízen úszkálni, már akinek nem volt túl hideg decemberben az óceán.
Hajózás után a kikötőben ebédeltünk a Restaurante La Marina nevű helyen, ahol életünk legfinomabb bébi polipját ettük, majd az étterem mögött a Valentino fagyizóban az egyetlen finom gombócos gmfagyit. Egy játszótér is volt a fagyizóval szemben.
Délután még meglátogattunk egy új partot, ez volt a Playa Fanabe.
7. Nap
Utolsó napunkat ismét Medi idegenvezetésében töltöttük. Ez a nap egy kicsit kevésbé bizonyult tartalmasnak, reggel is késve indultunk, délután sietnünk kellett vissza, mivel kölcsön autóval voltunk és hát a távolságok is elég nagyok a sziget másik felére.
Ezen a napon ugyanis az alábbiak voltak a kívánságok: Helyi piac és halak a fővárosban, Playa Teresitas, a legnépszerűbb partszakasz (spoiler: nekünk ez tetszett legkevésbé), Anaga esőerő és egy helyi halászfalu látogatása.
A piacon szuper halételek lehet fogyasztani, melyet előttünk készítenek el a kiválasztott friss állatokból, nekünk sajnos erre most nem volt időnk, de szuper program. Valamint sok sok finom gyümölcsöt lehetett vásárolni, akár egész érdekeseket is, mint a piros banán.
A strandon épp, hogy megpihentünk és készítettünk pár képet, majd ebédre ettünk egy óriás palacsintát és gofrit a közeli palacsintázóban.
Míg a parton közel 30 fok volt, az elmúlt egy hetet tekintve a meleg ruháinkat ma be sem dobtuk az autóba, ahogy Anaga sűrű erdejébe értünk, alig 10-14 fok lehetett. Épp kiugrottunk egy képre a falnál, ahol mások csodás fotókat szoktak készíteni, a kislányunk közben majd megfagyott.
Kicsit lejjebb érve sétáltunk egy rövid szakaszt az erdőben, de sajnos itt sem maradt több időnk élvezni a tájat, az egész nap amolyan rohanósra sikerült.
A nap zárásaként megálltunk egy kis halászfaluban (Boca cangrejo), megcsodáltuk a bácsi által "megfestett" kis falut a parton.
7 teljes napunk volt Tenerifén, mégis megannyi program kimaradt, melyet egy következő alkalommal még szeretnénk pótolni:
Masca völgyi gyalogtúra (kalózfalu néven emlegetik) és Los Gigantesi kilátó - kevésbé ajánlott kisgyerekkel
Jungle Park - a Loro Park alternatívája
Lago Matrianez - természetes medencés part (5,5€)
Puerto de la cruz-i banánültetvény (k, sze, csüt, szo 10:00-13:00) 8€
Botanikus kert (1-2 órás program) 3€
Ezeréves Sárkányfa Icodban
Camel park tevékkel
La lagúna
Fővárosi hangversenyterem
Fővárosi piacon halat süttetni
Anagában nagyobbat túrázni