KENYA 0. rész - Tervezés, szervezés és a kezdeti nehézségek

Milyen akadályok gördülhetnek egy kisgyerekes utazó elé, már az indulás előtt? - Avagy semmi sem megy egyszerűen…

Dátumválasztás - létezik tökéletes időpont utazásra?

Nyár végére érett meg bennünk a gondolat, hogy idén végre bevállaljuk Kenyát. Régóta bakancslistás volt, de a hosszú repülőút és a drága szafari miatt még halogattuk.

Idén azonban év eleje óta spóroltunk a szabikkal egy nagyobb nyaralás reményében, amíg még a picinek ingyen van a repjegy. Ez tehát adott volt, hogy év végéig kell, hogy menjünk. November lenne a legolcsóbb, de esős évszak. Decemberben egyébként is szabadságon leszünk, az lenne a legideálisabb, de ugyanezen okokból ilyenkor drágábbak a repülőjegyek. Ennél korábban pedig az ovikezdés miatt nem szeretnénk 2 hetet távol lenni.

Végül sikerült decemberre olcsó jegyeket kifogni, szuper! Csak éppen azzal nem tudtunk számolni, hogy december lesz az egyetlen hónap, amikor férjemet nem engedik el szabadságra egy fontos projekt miatt. Mi legyen? Januárban is olcsók a jegyek. Még talán meg is tudnánk egyezni a szabadságok átviteléről, ha azt folytatólagosan veszi ki. Már csak egy bökkenő van, kislányunk év végén tölti a 4 évet, hát nem pont 4 éves kortól kell fizetni legtöbb helyen a szafariért? Nem kis összegről van szó, amit decemberi utazás esetén még elkerülhetnénk… pár napon múlik. De mit tudunk tenni? Ha menni akarunk, márpedig decemberben nem engedik, akkor ezt be kell vállalnunk.  

Repülőjegy - rövid átszállás vagy sok órás várakozás a reptéren? Mi történik, amikor nem rajtunk múlik?

Hónapokon át kerestem a megfelelő repülőjegyet, ami nem csak olcsó, de a gyerekek miatt jókor indul, jó átszállási időkkel. Egy évvel korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy ilyen hosszú útra induljunk, de el nem tudtam képzelni, hol, illetve hogy tudna aludni az én két gyerkőcöm egy repülőn, mi lesz, ha éjjel kell indulni/átszállni, 20 órát nem bírnak talpon, ahogy a korai kelést sem. Hónapokba telt elengednem ezeket a félelmeimet, megannyi utazós blogot végigolvastam, így magamat is hergelve, hogy márpedig menni kell. Bármire képesek vagyunk, és mi sem ad annál nagyobb erőt, önbizalmat az élethez, mint megtapasztalni, hogy tényleg mindent megoldunk, csak rajtunk áll. Nincs annál jobb, mint életre szóló kalandokat gyűjteni a világból, mindezt együtt, a gyerekeinkkel. Én ilyenkor érzem azt, hogy megérkeztem, hogy önmagam lehetek és tényleg mindent elfeledve csak a pillanatnak éljek.

Miután tehát beláttam, hogy minden úgysem klappolhat (ár, indulás, átszállás), elkezdtem kompromisszumot kötni magammal. Találtam is egy olcsó jegyet, tökéletes átszállásokkal (2 ill. 2,5 óra, a lehető legkevesebbet akartam repülőtéren dekkolni). Az egyetlen bökkenő a hajnali érkezés és éjszakai indulás volt, de egyszer kibírjuk (kibírják).

Persze ember tervez… hiába a hónapokon át tartó keresgélés a tökéletes jegy után, ha nem sokkal a vásárlás után módosítják a járatunkat. Hazafelé úton a 2 órás átszállásból 30 perc lett. Esélytelen, gondoltam én. A következő gép, amire átfoglalhatnánk, este megy, 8 órás átszállással. Két fáradt gyerekkel, akik éjjel nem aludtak ez nem opció. Szerettem volna a legtöbbet kihozni a dologból, utazós csoportokban érdeklődtem, volt, aki biztatott, hogy 30 perc is elég lehet, ilyenkor a légiutaskísérők segítenek először leszállni, a másik gépen várnak ránk, ha kell külön kisautóval visznek át, hiszen így szól a jegyünk. Ha pedig mégsem érjük el, automatikusan átfoglalnak a következő gépre. Két gyerekkel ezt is kockázatosnak láttam, ki tudja melyik gépen lesz legközelebb hely, az sem kizárt, hogy ott kell éjszakáznunk a reptéren, és mindez csak ott és akkor dől el. Nem szeretem a bizonytalanságot. Végül eszembe jutott, hogy ha lekéssük a gépet, jogosultak lennénk egy elég szép kis kártérítésre, amiért már megéri kockáztatni. Ha pedig elérjük, akkor is jól jártunk. Ebben a hitben voltam egészen az utazás előtti 2 hétig. Akkor ugyanis kiderült, hogy ilyen rövid átszállási idővel nem lehet becsekkolni, a légitársaság nem engedi jóváhagyni az utazást a honlapon. Hiába volt ott a gomb, e-mailen is azt írták, hogy elfogadhatom az új járatokat, mégsem működött. Gyors töprengés, mi legyen. Muszáj átfoglalni, de mi mondhatjuk meg, melyik járatra. Töltsünk egy éjszakát Isztambulban, hogy pihenjetek a gyerekek? Esetleg várost is nézzünk, és foglaljunk át másnapra? Mivel ott januárban 8 fok sincs, ezt gyorsan elvetettük, kézipoggyászban nincs hely nagykabátnak. Kissé csalódva, de átfoglaltunk az esti gépre és beletörődtünk a hosszú átszállásba. Így alakult, hogy a hazautunk háztól házig 14 helyett 22 óra lett.

Szafari - avagy a nyaralás legdrágább része így lehet még drágább

Alig, hogy letudtuk a repjegyek körüli bonyodalmakat, karácsony estéjén érkezett a levél a szafari társaságtól, hogy januártól drágulnak a nemzeti park belépők (újabb bosszankodás, amiért nem jött össze a decemberi indulás), potom 130$-ral megdobva a költségeket. Mit tudunk tenni? Elfogadni. Ahogy jobban megnéztem a szafari itinert, még valami nem stimmelt. Mi nem ezt a szállást néztük ki, kifejezetten egy másik Lodge-ot kértünk. Gyors levélváltás után kiderül, hogy ott nem volt hely, csak elfelejtettek szólni. Újabb bosszankodás, amiért pont arra a szállásra foglaltak át, ahol az utolsó napokat is tölteni fogjuk, mi ugyanis szerettünk volna minél több csodás helyet kipróbálni. Ismét csak elfogadni tudjuk és jó nagyot nyelni. 

Betegségek - avagy hogy ne kapjon el semmit a gyerek nyaralás előtt? És mi van, ha már elkapta?

Az őszi-téli időszakban való kisgyerekes utazás egyetlen hátránya a betegségek elleni küzdelem. Kislányunk első 2,5 évében szinte egyáltalán nem volt beteg, egyetlen nátha nélkül végig csináltuk a hideg időket, pedig sorra jártuk a játszóházakat és ezer babaprogramon megfordultunk. A harmadik éven, miután megszületett a tesó, kifejezetten kerültük a közösségeket a pár hónapos picivel, mégis egész ősszel betegek voltak, átestünk a covidon és egyetlen hét nem telt el orrfolyás nélkül. Karácsony előttre terveztük az első repülésünket négyesben, mondanom sem kell, hogy végig azon izgultam, nehogy betegek legyenek. Végül az utazás előtti utolsó napokban ért véget életünk eddigi legkeményebb náthás időszaka. Más történet, hogy az utazás előtti napot így is kórházban, a sürgősségin töltöttük, de hogy mi is történt és milyen csodát emlegetünk azóta is arról a napról, olvassátok el Teneriféről szóló kalandjainkban.

Negyedik évben az óvodakezdés hozta el (véleményem szerint) a betegségeket. Ismét heteken át azon izgultam, csak indulás előtt el ne kapjanak valamit. Január 1-jén indultunk, kislányunk a karácsony előtti héten már nem ment oviba, nem mozdultunk ki sehova, az ünnepek alatt is csak azzal találkoztunk, aki nem volt beteg. Nem kis stresszt jelentett ez nekem (meg is fogadtam, hogy ünnepek előtt-után addig többet nem utazunk, amíg iskolások nem lesznek). Végül így is sikerült benyelni egy csúnya betegséget, valószínűleg apuka hozta haza a munkahelyéröl. Az indulás előtti utolsó napok az inhalálás-orrszívás-vitaminok háromszögében telt. Hatalmas volt az izgulás, egy ilyen utat nem szívesen mond le az ember egyszerű orrfolyás miatt, pedig náthásan még a stewardessek sem repülnek (legalábbis ezt állítják). Nekünk is volt szerencsénk egyszer megtapasztalni férjemmel, milyen az, ha az ember agyáig - akarom mondani füléig hatol a takony a a le- vagy felszálláskor. Életem egyik legfájdalmasabb emléke. A betegség, vagyis az orrfolyás végül az utolsó napra múlt el. Spoiler: ha fülfájás nem is, de valami így is történt egyik felszálláskor a picúr fülével, ami miatt én az első estén rendkívül felelőtlennek gondoltam magam, ha nem megyünk azonnal haza.

Ülőhelyválasztás, amitől a legjobban féltem - avagy tényleg nem megy semmi egyszerűen. Vagy mégis?

Már a foglaláskor ez volt a legnagyobb félelmem, mi lesz, ha nem ülhetünk egymás mellé? Ülőhelyet foglalni 3 emberre 4 repülőútra drága mulatság, majdnem a repülőjegyek ára, ami nekünk nem fér bele.

Sokat olvastam utána, mik az esélyeink, hogy egymás mellé ültessen a rendszer, azt terveztem, hogy figyelni fogom a gépek telítettségét és szükség esetén, ha valamelyik járatra nagyon fogynak a helyek, oda foglalok. Azt a tippet kaptam, hogy ha az online check in nem egymás mellé ültetne minket, ne csekkoljunk be, csak a reptéren, ott ezt is meg tudják oldani, pláne kisgyerekeseknek. Végső esetben pedig még a gépen is tudunk intézkedni és bízni a légiutaskísérők és a többi utas jóindulatában.

Azzal tisztában voltam, hogy kiskorú gyermeket kötelesek a szülő mellé ültetni. Az egyik szülő mellé. Na de mi van a másik szülővel? 7 órás úton egyedül ellátni, etetni, altatni, szórakoztatni a két gyereket esélytelen. Szépen lassan megnyugodtam, hogy valamilyen módon biztosan meg lesz oldva, mindenkinek az érdeke, hogy egy kisgyerekes család együtt ülhessen.

Lehetőség van 2 év alatti gyermeknek babybasket-et, vagyis falra szerelt kiságyat igényelni az első sorban. Ennek a legtöbb légitársaságnál nincs díja az anya és a baba számára, azonban, ha a család többi tagja is szeretne velük ülni, részükre meg kell venni az ülőhelyet, ráadásul emelt áron az extra lábtér miatt, így ez szintén nem volt opció.

Legnagyobb meglepetésemre, mikor karácsony napján ránéztem a foglalásunkra, ott virítottak a kiválasztott ülőhelyek a neveink mellett. Egymás mellett. A hosszú járatokon a 4 üléses sorban, az egyik középső ülést kihagyva, ezzel megadva az esélyt arra, hogy ha nem lesz tele a gép, talán nem osztja ki a rendszer azt az egy középső ülést senkinek, így 4 teljes ülésünk lenne. Magam sem tudtam volna jobban választani, így talán lesz egy plusz ülésünk a kicsinek is. Fülig ért a szám. Egy gonddal kevesebb. Valaki nagyon kedves volt hozzánk.

Utazás előtt 3 nappal ismét ránéztem a foglalásra. A kiválasztott helyek eltűntek, helyette egy hibaüzenet fogadott. Hogy lehetek először ennyire szerencsés, majd ennyire szerencsétlen is? Hétvége és szilveszter lévén nem sok esélyét láttam, hogy bárkit elérjek az légitársaságnál. Ügyfélkezelésből 5 csillag a Turkishnek, mivel azonnal válaszoltak, intézkednek és befoglalták az üléseket, immáron első sorba, extra lábtérrel, mindezt ingyen. Nem tudtam hirtelen, hogy lehetünk ismét ennyire szerencsések.

Aztán kicsit meg is ijedtem, csak úgy, szaporáztak a kérdések a fejemben, sosem ültünk még első sorban:

Ott is van asztalka?

Igen, a karfából nyílik.

És monitor?

Elvileg az is, de már azt sem bánom, ha nincs, legalább nem azt bámulják a gyerekek alvás helyett.

Az szuper, hogy a gyerekek tudnak kicsit jönni-menni, akár a földön is tudnak játszani egy pokrócon, könnyen kijutunk mosdóba, senki nem dönti a székét az ölünkbe.

Na de azt is olvastam, hogy ilyen esetben mivel nem tehetjük a táskáinkat az előző ülés alá, mindent a fejünk felett kell tárolnunk. Mi lesz így a rengeteg bekészített játékkal, rágcsával és személyes holmikkal?

Majd fel és leszálláskor elrakunk mindent, a kettő között pedig ismét bízunk a jóindulatban, senki nem akarna nyűgös gyerekekkel együtt utazni.

Az utolsó kérdés az alvás. Alig vártam, hogy kipróbálhassam a kétféle lábtámaszt, amit erre a célra vettem. Már láttam a fejemben, milyen kényelmes kis kuckót készítünk a gyerekeknek az ülés kibővítésével és takarókkal. Ez azonban első ülés esetén nem lehetséges.

Éjjel végül meggyőztem magam, hogy jobb lesz így. Mi van, ha mégsem működik a lábtámasz? És ha nem engedik használni? Netán ha a kislányom már nem is fér el 2 ülés közt nyújtott lábbal? Feküdni is csak összegömbölyödve tudna.

Jó lesz nekünk az első ülés az alvást pedig valahogy megoldjuk.

Reggel az első dolgom volt, hogy megnézzem a foglalásunkat, minden rendben van-e becsekkolás előtt. Az extra lábteres helyeink eltűntek. Nem hiszem el. Újabb átkozódás, hogy miért megy minden ennyire nehezen. Ismét az esélytelenek nyugalmával kerestem fel az ügyfélszolgalatot. Láss csodát, perceken belül válaszoltak: az első hosszú járatunkra visszafoglalták a jegyeket, első sorba és még be is csekkoltak minket, el ne tűnjenek ismét. Ezer hála nekik. Visszafelé úton egyetlen levélváltás után szintén segítettek.

Semmi sem megy egyszerűen, de a végén minden megoldódik. Ez a mi mottónk az egész életünkben.