KENYA 6. rész – Ajándék szafari a Nairobi Nemzeti Parkban és hazarepülés extra hosszú átszállással

Miért kaptunk ajándék szafarit a Nairbi Nemzeti Parkba? Sikerült kárpótolnia a korábbi csalódottságunkért? Milyen hiányérzetek maradtak bennünk Kenyát illetően? Hogy viselték a gyerekek a 22 órás utazást? Miért szuper az isztambuli repülőtér? Tartsatok velünk az utolsó részben is,

Szafari - második felvonás

Az utolsó napunkon Kiberát, Afrika legnagyobb nyomornegyedét terveztük meglátogatni egy helyi lakos vezetésével (Airbnb-n foglalható). Lehetőséget kaptunk azonban egy második szafarira, ingyen, Nairobiban.

A 3 napos szafarink nem éppen úgy alakult, ahogy azt elképzeltük. Az időjárás miatt – még ha tudtuk is, hogy az kiszámíthatatlan - nagyon kevés állatot láttunk, a második és harmadik napon a Tsavo Nemzeti Parkban jóformán semmit. Emellett a programterv is nagyon feszített volt, kapkodtunk a szobák elfoglalásával, az étkezésekkel és a második napon annyi időnk sem maradt, hogy a szállásunkat felfedezzük. Csalódottságunknak hangot adva írtam egy véleményt a szafaricégnek, miszerint a munkájukkal nagyon elégedettek voltunk, igazán profi vállalkozás, azonban számunkra ez nem érte meg az árát. Ahhoz képest, hogy életünk legdrágább 3 napja volt, jóval többet vártunk, mint 2x2 óra kirándulás a természetben. Nem szántam kötekedésnek, sem reklamációnak, csupán egy visszajelzésnek, hogy érdemes lenne átgondolni a szervezést, hogy több idő jusson az érdemi szafarizásra. Legnagyobb meglepetésünkre a kapcsolattartónk pár nappal később felhívott minket és elmondta, hogy náluk nem így szokott kinézni egy szafari, ahogy azt mi megéltük. Minden ügyfelük elégedetten szokott távozni, ezért szeretnének minket valamilyen módon kompenzálni, mondjuk meg mi, hogyan tudnának ezért kárpótolni. Sokat gondolkodtunk, mit is mondhatnánk, nem akartunk visszaélni a helyzetünkkel, hiszen nem ez volt a célunk, a társasággal teljes mértékben meg voltunk elégedve, azonban veszni hagyni sem szerettünk volna egy ilyen lehetőséget. 

Első gondolatunk a pénz volt, mennyit is lehetne ilyen esetben visszakérni? Pofátlanok nem akartunk lenni, egy kisebb összeg azonban, - noha nem vagyunk tehetetlenek - nem igazán kárpótolja azt, amit "veszítettünk". Valljuk be, ennél sokkal, de sokkal többet vártunk a szafaritól és valóban úgy éreztük, hogy elpocsékolt sok pénz volt. A legjobb az lett volna, ha jól sikerül a szafari, de ezen utólag már semmi sem segíthet, ez egy olyan alkalom volt, ami egyszer adatott meg nekünk az életben. Gondolkodtunk azon is, miként lehetne mégis az élményt pótolni, de idő híján nem tudtunk volna egy újabb szafarit bevállalni. Két napunk volt még a tengerparton, visszafelé ugyan beiktatunk egy megállót a Tsavo Nemzeti parkban, de kizárólag pihenés céljából. A gyerekek már nagyon fáradtak, nem szerettünk volna sem egy reggeli Game Drive miatt korán kelni, sem a teljes délutánunkat rááldozni arra, hogy autóban üljünk, jó eséllyel ismét hiába, hiszen abban a parkban már kétszer próbálkoztunk sikertelenül. Nem akartuk a gyerekektől elvenni azt az egy napot is a medencék és játszóterek elől, ahogyan magunktól sem. Nairobiban szintén 1 napunk marad, délelőtt a nyomornegyedet terveztük meglátogatni, délután pedig a hazaútra készülődni, valamint a lehető legkorábban ágyba feküdni, mert az éjszaka közepén indul a gépünk, addig jó lenne valamit aludni is. 

Megbeszéltük hát, hogy pénzt kérünk. Kiszámoltam, mennyibe kerültek a belépőink és a szállásunk, próbáltam megállapítani, mennyi lehetett a társaság haszna. Ezek alapján azt gondoltuk, hogy az ár egyharmadát kérnénk vissza, az jogosnak tűnhet, miután 3 napból 2 sikertelennek bizonyult.

Engem mégsem hagyott nyugodni, hogy úgy térjünk haza Kenyából, hogy nem volt egy igazán jó szafari élményünk. Nem akartam a gyerekeket kifeszíteni, de próbáltam a legtöbbet kihozni a napjainkból, így utolsó lehetőség reményében ránéztem a Nairobi Nemzeti Parkos szafarikra. Mikor kezdődne, mennyire hosszú, mi esélyünk lenne állatokat találni? Amikor láttam, hogy ez csak egy fél napos szafari, felcsillant a szemem. Kompromisszum így is kell, de nem lehetetlen. Az esti lefekvést semmiképp sem áldozhatom be, az alvás kell a gyerekeknek indulás előtt, de ha esetleg reggel fél órával korábban kelnénk? Az nem sok. És mi lesz a nyomornegyeddel? Az amúgy is feltételes volt, két kicsi gyerekkel nem tudtuk mennyire lenne biztonságos. Épp hívott a szafaris cég a válaszunk miatt, amikor odasúgtam férjemnek, hogy a pénz mellett említse meg ezt is, mint lehetőség, kíváncsi vagyok mit mondanak rá. A telefonban annyit mondtak, hogy ők is pénzügyi kompenzációra gondoltak, de megbeszélik és jelentkeznek. Esti vacsora közben érkezett a hívás, hogy akkor az utolsó napunkon reggel fél 7-kor indulunk a Nairobi Nemzeti Parkba egy újabb szafarira. 

Úgy tekintettük erre a kirándulásra, mint egy nagy lehetőségre, ahol a sors kárpótol minket a korábbi hiányosságokért. Így is alakult, az egész nap egy hatalmas ajándék volt, messze felülmúlta a korábbi 3 napot. A cég komolyan vette az ügyfélelégedettséget, azt mondták a szafarink idejére, hogy korlátlan, addig tart, míg mi úgy nem érezzük, hogy eleget láttunk. Rögtön az első fél órában találkoztunk oroszlánnal, majd gepárdokkal - ami rendkívül ritka erre, főleg ilyen közelről -, majd láttunk pár méterről orrszarvúkat, struccokat, majmokat. Impalák, antilopok és gazellák pedig itt is hemzsegtek. Távolabbról ugyan, de láttunk zsiráfot, vizilovakat, krokodilt, bivalyt. Egyedül elefántok nem élnek ebben a parkban, de úgy gondolom a többi állatot kimaxoltuk, szerencsésebb napunk nem is lehetett volna. 

A park kifejezetten gazdag élővilágban, hol patakokon-gázlókon keltünk át, hol a kopár szavannában száguldottunk. Megtalálhatók itt is a környékre jellemző lapos tetejű fák, több tó és itató is van, a park egyes részeiről pedig a város felhőkarcolói látszódnak, ami kifejezetten érdekes látványt nyújt. 

A szafarink szervezése során ezzel a parkkal mindenhol úgy találkoztam, mint egy lehetőség azoknak, akiknek nincs ideje vagy pénze többnapos túrákat választani. Már-már lenézve éreztem ezt a parkot, több helyen írták is, hogy aki megteheti, látogasson el inkább egy nagyobb parkba, így bennünk sem merült fel, hogy ide szervezzünk programot, ha van mód máshova is menni. Nem bánom, hogy megfordultunk a többi parkban, Amboseliben utánozhatatlan az elefántcsordák látványa testközelből, a szállásunkról nem is beszélve, ami a legcsodálatosabb volt az egész utazásunk alatt. Tsavo Easten a vöröses homok és a különleges fák együttese varázsolt el. Habár minden szafari és minden élmény más, a mi esetünkből kiindulva mégis azt mondom, hogy állatokat tekintve egyértelműen a közeli Nairobi Nemzeti Park a nyerő, ahol fél nap alatt sokkal több állatot láttunk, mint a 3 napunk alatt összesen.

Dél körül kezdtük érezni, hogy többet már nem biztos, hogy ki lehet hozni ebből a napból, a szafariból. Láttunk mindent, amit szerettünk volna, kora délután a napsütés miatt egyébként is megbújnak az állatok. Kezdett erősen kattogni az agyam, mi lenne, ha… Beleférhet-e még Kibera is a napunkba? Folyamatosan számolgattam az időt, meddig lehet kitolni az estét, mikorra kell legkésőbb hazaérnünk, HA elmennénk Kiberába, mennyi időnk lenne ott. Végig kapcsolatban voltam az ottani programszervezővel, közben elolvastam ezer véleményt, megbizonyosodtam róla, hogy biztonságos lenne a program gyerekekkel is. Meg is beszéltem a szervezővel, hogy csak egy rövid látogatásra lenne időnk, a gyerekek is fáradtak, ő pedig felajánlotta, hogy rendel oda autót, hogy ne kelljen sokat sétálnunk. Nagyon csábító volt, de közben tudtam, hogy ez nem menne anélkül, hogy ne sérüljön az este. Valamennyit biztosan csúszna a lefekvés és a vacsora is sietős lenne, mi pedig épp ezt akartunk elkerülni. 

Az utolsó egy órában hol ide-hol oda billent a mérleg nyelve, a szafarira is nehéz volt a végszót kimondani, na meg a gyerekek is megérdemelnének egy nyugodt estét és jászóterezést, miután egész nap ilyen türelmesek voltak. Bennünk azonban erősen élt a hiányérzet, mindketten készültünk rá, hogy láthatjuk Kenya legszomorúbb oldalát, ami olyan érzelmeket váltana ki belőlünk, ami egy életre elkísérne minket. Most vagyunk itt, most van rá lehetőségünk, két óra a napunkból, nem több. 

Végül nem kis sajnálatunkra, a józan ész döntött, meggyőztük magunkat, hogy ennek most nincs itt az ideje. A gyerekek fáradtak voltak, ők a legfontosabbak, emellett a látogatásra is nagyon kevés időnk maradt volna. Próbáltunk azzal érvelni, hogy valószínűleg ez a program is a lehúzásról szólna, bocsánat a kifejezésért, de többször futottunk bele abba, hogy nem is a programon volt a fő hangsúly, hanem hogy vásároljunk itt-ott-amott és támogassunk mindenkit adományokkal. Ehhez most fáradtak voltunk.

Elképzeltem, ahogy ezren megrohamoznak minket, miközben férjem az összes szegletet 10 oldalról lefotózza - az ő hobbija a fotózás, az enyém az utazásszervezés - én pedig a fáradt gyerekekkel próbálom lerázni magunkról a kéregetőket. Nem utolsó szempont, hogy nem kevés pénz és több táska is volt nálunk, márpedig Kiberába nem szabad értéket vinni. Nehezen, de sikerült elengednünk. 

Egy okból mindenképpen jó döntésnek bizonyult, ugyanis hiába fejeztük be fél 3-kor a szafarit, a nyugodt esténkből így sem lett semmi. A szállás éttermében megrendelt vacsoránkra 2 órát kellett várnunk, a gyerekek már pizsamában, lecsukódó szemekkel próbálták kivárni az ételt, hogy felhozzák nekünk. Végül az ágyban, kilátással a Nemzeti Parkra fogyasztottuk el az egyébként mennyei utolsó vacsoránkat.

Repülés és hosszú átszállás gyerekekkel - a hazaút

A reptérre való kijutásunk nem indult egyszerűen, először szerettük volna használni a Bolt nevű alkalmazást, ott ugyanis előre meg lehet rendelni a kiválasztott fuvart, rendkívül kedvező árakon. Mivel az éjszaka közepén indult a gépünk, nem bíztuk a véletlenre, hogy találunk-e a közelben szabad taxit/Ubert. Az alkalmazás a fuvart visszaigazolta, de még a megjelölt indulás előtt 2 perccel sem volt az autóról semmi információnk, sem egy rendszám vagy telefonszám. Szorított az idő, és láttam az Uber alkalmazásban, hogy van egy szabad autó tőlünk 9 percre, így lecsaptam rá és lemondtam a másik fuvart. 9 perc helyett végül 18 perc alatt meg is érkezett, ekkor már több, mint fél órája vártunk kint a sötét éjszakában a gyerekekkel, miközben folyamatosan néztem a perceket, mikor érkezünk majd a reptérre. A terminálba való bejutás sem volt egyszerű, már a belépés előtt sorba kellet állnunk ellenőrzésre. Gondolhattam volna, ha egy vonaton is 4x világítanak minket, ez sem lesz egyszerűbb. 

Talán nem kellett volna ennyire kiszámolnom az indulást, hogy utolsó pillanatban érkezzünk. A becsekkolásnál már szerencsénk volt, kisbabával azonnal előre kísértek bennünket a hosszú sor elejére, majd a repülőre való beszálláskor is elsőbbséget élveztünk. Többször megemlékeztünk róla, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor ilyen jó dolgunk van, mire újra útra kelünk, már nekünk is mindenhol ki kell állnunk a hosszú sorokat és tolakodnunk a beszállásért, ha azt szeretnénk, hogy legyen helye a csomagjainknak a fejünk felett. Babával utazni királyság, ez nem kérdés.

Ami a repülést illeti, rendkívül szerencsésnek mondhatjuk magunkat, minden járatunkra ingyen foglaltak nekünk ülőhelyet a légitársaság ügyfélszolgálatán, a kicsikre való tekintettel, mindezt az első sorba. Extra lábterünk volt, amiért mások felárat fizetnek, ráadásul hazafelé a 7 órás úton nem ült mellettünk senki, így 4 ülésünk volt. A nagyobb gyerkőc a két középső ülésen tudott kényelmesen aludni, a kisebbnek pedig kaptunk egy falra szerelhető babaöblöt (babybasket vagy babybassinet), amiért szintén sok helyen fizetni kell. Többen utaztak kisgyerekkel, kisbabával a fedélzeten, mégis mi kaptuk ezeket a kiváltságokat, amiért azóta is hálás vagyok a Turkish Airlines budapesti munkatársainak. 

Az éjszakai indulás után a 7 órás repülőútból hármat végig aludtak a gyerekek. A babaöblöt sajnos nem volt módunk sokáig élvezni, épphogy lehettem aludni a picit, egy turbulencia miatt mindenkinek be kellett csatolnia az öveket, ami azt jelentette, hogy őt is ki kellett vennem a kosárból. Eleinte arra sem láttam esélyt, hogy le tudnám tenni oda anélkül, hogy felébredjen rá, de így, hogy ráadásul ennyire jól aludt benne, kifejezettem sajnáltam, hogy nem maradhat benne tovább. 

Végül csatos hordozóban aludt rajtam, így én is tudtam pihenni a hátradöntött székben. A maradék idő elment az étkezésekkel és egy kis játékkal. Nagyon büszke voltam a lányokra. Az isztambuli átszállásunk hosszúra sikerült, 7 óránk volt az esti gépig, de nem unatkoztunk. A reptér akkora, mint egy város, több üzlet van, mint a legnagyobb plázákban és ami nekünk au1d legnagyobb segítség volt, hogy 3 szuper új játszótér is helyet kapott (1 az A blokkban, 1 a D1-es kapunál és volt egy a B szárnyban is). A lányok nagyon élvezték, bőven volt időnk elsétálni ezek közül kettőhöz is.

A Budapestre érkező út már csak 2 órás volt, épphogy megettük a vacsoránkat, a gyerekek már aludtak is. Oly annyira elfáradtak, hogy az egyébként rosszul alvó, legkisebb neszre felébredő lányaink végigaludták a leszállást (szerencsére nem kötöttek bele, hogy a nagyobb fekve volt beövezve, a kisebb pedig hordozóban volt rajtam), majd a fedélzeten átemeltük a 4 évest a babakocsiba, onnan a transzfer autóba, majd a saját autónkba, immáron -5 fokban, de semmire nem keltek fel, még az itthoni öltöztetésre és pelenkázásra sem. Amennyire féltem a hosszú repülőutaktól, az éjszakai utazástól, repülőn alvástól, annyira jól sikerült az egész. Nagyon büszke vagyok a lányokra, egyetlen hangjuk nem volt, jól viseltek mindent a fáradtság ellenére is. Amikor már nagyon kimerültek, bárhol el tudtak aludni, ami nálunk nagy szó. Többé már nem félek a hosszú utazástól - legfeljebb autóban, azt sokkal rosszabbul viselik -, egy napot bárhogy ki lehet bírni, ők pedig még nálunk is sokkal jobban bírták.