KENYA 4. rész - Látogatás egy afrikai iskolában

Tuktuk-os látogatás egy helyi iskolába, séta a faluban

Utazós fórumokon olvastam róla, hogy lehetőség van meglátogatni helyi iskolákat vagy árvaházakat, vinni egy kis ajándékot a gyerekeknek és megismerni a helyi oktatást. Sokat olvastam utána, milyen lehetőségeink vannak, mennyire elfogadott részükről egy ilyen látogatás, vagy inkább csak a fehérbőrűek fellengzésének gondolják. Szervezett, foglalható programot nem találtam, de többen is írtak ilyen élményről, és úgy vettem ki a beszámolókból, hogy viszonylag megszokott egy ilyen látogatás, az iskolák és a gyerekek is örülnek neki, még egy külön énekkel is készülnek a vendégeknek. Találtam videóbeszámolókat más turistáktól, ezek alapján próbáltam tájékozódni, mire is számítsunk. Láttam, ahogy a gyerekek megrohamozzák a "pénzes" látogatókat egy kis ajándék reményében, mindenki örül, megmutatják az iskolát. A beszámolókból úgy vettem ki, hogy nagyjából 20-30 gyerekre számíthatunk egy falusi kis iskolában. Amivel érdemes készülni: tollak, füzetek, apró játékok vagy édesség. Ez utóbbiról mennek viták, hogy érdemes e vinni nekik, ugyanis nem a legjobbak a tisztálkodási lehetőségeik, ne rontsuk tovább a fogaikat, de erről még később írok.

A tervem az volt, hogy leintünk az utcán egy tuktuk-ot (3 kerekű, 4 személyes robogó) és megkérjük, hogy vigyen el minket egy iskolába. Előtte még rákérdeztünk a szálloda programszervezőjénél is, mit javasol nekünk. Az úriember azonnal elkezdte nekünk szervezni az utat, fél óra sem telt bele, máris újra megjelent, miszerint ő lebeszélt nekünk mindent, elvisznek tuktukkal az ő kis falujába és megmutatják az iskolát, majd a falut is. Mindezt 6000 schillingért (14.000 Ft). Az otthon saccolt összeghez képest ez nagyon kedvezőnek tűnt, de azóta már tisztában voltunk a helyi árakkal, párszáz forintnál ez nem kerülne többe, ha az utcán keresnénk fuvart. Kérdés nélkül sikerült is megegyeznünk az ár felében és így legalább biztos kezekben leszünk.

Másnap hatodmagunkkal felpattantunk a kis tuktukra és pár alatt után ott is voltunk az iskolánál. Furcsa érzések keringtek bennünk, kissé betolakodónak éreztük magunkat, nem tudták, hogy megyünk, - mint kiderült, náluk ilyenkor kezdődik a tanév, a tandíj befizetése miatt nagyon sok szülő volt ott -, az asszonyok nagyon furcsán néztek ránk. Az igazgatónő leültetett bennünket, mesélt röviden az oktatásukról, ami nagyban hasonlít a miénkhez. Megtudtuk, hogy az iskola itt nem államilag támogatott, az járhat iskolába, akinek pénze van rá. A sofőrünk szerint ez évente 6000 Kes, vagyis 14000 Ft körül van, bár azt is mondta, hogy az ő gyerekei nem járnak iskolába, mert neki nincs ennyi pénze. Kicsit sántított a történet, miután csak minket 3000 Kes-sel akart "lehúzni", így lehet, hogy ez is csak a marketing része? Sosem tudjuk meg.

Az iskolában elmondták még, hogy a könyveket az iskola biztosítja, de az asztalokat, székeket a szülők adományainak segítségével veszik. A gyerekek 2 éves kortól járhatnak óvodába, 6-tól iskolába. A nők nagy általánosságban otthon vannak a gyerekekkel, főznek, habár nagyon sok női munkást láttunk a szállodában és az utcákon, valamint az iskolában is nők dolgoztak. Az igazgatónő büszkén mutatta a földgömböt, amin a földrajzot tanulják, az informatika termet és a kémia labort. A tantermek ablakain csak rácsok vannak üveg helyett, de így is küzdenek a meleggel. Mondott nekünk pár szót a gazdasági igazgató is. Kicsit az volt az érzésünk, hogy nem tudják mit keresünk ott. Többször elhangzott, hogy szívesen vesznek nagyobb adományokat, erre azonban nem voltunk felkészülve. A többi utazó beszámolói alapján tárgyi ajándékokkal készültünk a gyerekeknek, mint filctollak, rágó, lufik, apró játékok. Őszintén szólva arra számítottunk, hogy 20-30 gyerek járhat egy falusi kis iskolába, ennek megfelelően vásároltunk, nem kis meglepetés volt, amikor az igazgató elmondta, hogy a legkisebb osztály is 35 fős és 6 osztály van. Az ajándékainkat egyesével átnézte, elmondta, hogy a toll jó lesz a rajzórán, a lufi majd eseményekre, a 2 hatalmas zacskó rágóra pedig ránézett és csak annyit mondott, hogy 1-1 osztálynak talán elég lesz, majd mindent elrakott. Sajnálom, hogy nem adhattuk oda a gyerekeknek, én őszintén kellemetlenül és kinézve éreztem magam az egész helyzetben.

Amikor aláírtuk a vendégkönyvet, sok-sok bejegyzést láttam más látogatóktól, az iskolaszünet előtti szinte minden napról, majd a végén volt egy mondata az igazgató hölgynek is, amiben elmesélte, hogy az előző napon milyen országból érkeztek hozzájuk. Ezek alapján valószínűsítem, hogy mégsem ritka náluk az ilyesfajta látogatás, csak mi éreztük az egészet olyan személytelennek.

Miután elköszöntünk az iskolától, tettünk egy rövid sétát az azt körülvevő faluban. Ez volt ám az igazi élmény, nem az iskola. Látni hol, és hogyan élnek, látni a gyerekeket játszani az utcákon, akiknek nem volt pénze iskolára, vagy még túl kicsik hozzá, így otthon maradtak. 

Láttunk fiatal asszonyokat, akik a kútból húzták fel a vizet kis műanyag palackokban, hogy inni tudjon a család, találkoztunk egy hölggyel, aki vagy 8 gyerekre vigyázott, míg azok a házak között futkároztak. Ahogy ott sétáltunk, sorra gyűltek körénk a gyerekek, köszöntek, integettek. Csak azt sajnáltuk igazán, hogy azt a sok apró ajándékot az iskolának adtuk és nem nekik. 

A "falu" közepén volt egy kisbolt, talán 3 m2 lehetett az egész, az ablaka tele cukorkákkal, bent néhány pelenka lógott. Itt sikerült vennünk édességet a gyerekeknek. A kísérőnk megtömött egy nagyobb zacskót nyalókákkal, lehetett az vagy 40 db is, azt mondta ennyi talán elég lesz. Rábíztam, ő tudja mi kell nekik, és mennyi. Az egészért fizettünk 500 kes-t/1200 Ft-t. A gyerekek csak úgy özönlöttek felénk minden házból, a kísérőnk pedig a kezébe nyomott pár nyalókát az egyedül ülő asszonyoknak is, hogy az iskolás gyerekek is kaphassanak belőle. 

A legkisebbek szájjal tépték le a papírt az édességekről. Mindenki nagyon barátságos volt, a gyerekek élvezték. A végén így is akadt sajnos, akiknek nem jutott nyalóka. Ennyit arról, hogy édességet ne vigyünk nekik, volt egy olyan megérzésem, hogy azt a rengeteg cukorkát a bolt ablakában pontosan az ilyen turistáknak készítettek oda, mint mi, a gyerekek pedig ezt tudták. Mindenesetre hatalmas élmény volt közvetlen közelről látni ezt a kis közösséget.